Beszamolo
Pap Gyula Attila 2006.05.26. 19:51
Az érmihályfalvi Nyíló Akác rendezvényen, május 19-én, szombaton első ízben vettünk részt íjászversenyen a Hajdúíjász Egyesület színeiben. Csapatunk, mely nyolc taggal képviseltette magát Nagyszalonta zászlaja alatt vonult fel, azzal az erős elhatározással, hogy dícsőséget és hírnevet szerzünk magunknak és szülővárosunknak. A versenyen részt vettek Kovács Judit, egyesületi kasszás, Makkai Ágota, id. Pénzes Zoltán, elnök, Pap István László, alelnök, ifj. Pénzes Zoltán, Oláh Nórbert, Borsi Balázs és Papp Gy. Attila, egyesületi titkár. Az érmihályfalvi szervezők Arany János vezetésével kitettek magukért, igazi versenyhangulat alakult ki, persze ez csak fokozta az együttlét örömét. A versenyt az észak-bihari városka strandján szervezték meg, összesen 14-en indultunk el, ezek között volt helyi, székelyhídi, nagyváradi versenyző is. Ötször hat lövést kellett leadnunk tizenöt méterről a medencében elhelyezett céltáblára, amely biztonsági szempontból teljes mértékben ideálisnak bizonyult. A versenyzők nagyrésze honfoglaláskori viseletben jelent meg, Kassai és Grózer íjakkal lőttünk, a zsűri a legszebb öltözéket különdíjban részesített, amelyet Bokor Zoltán székelyhídi íjásznak ítéltek oda. Az első helyet sajnos nem sikerült ugyan megszereznünk, de második lett id. Pénzes Zoltán és harmadikként végzett Oláh Nórbert. A lányok is jól szerepeltek, női kategóriában első lett Kovács Judit, második Makkai Ágota. Az eredményhirdetést követően bográcsos és borkostoló várta a versenyzőket a szervezők nagyvonalú vendégszeretetének köszönhetően. No meg az esti buli.
Mindent összevetve a hangulat jó volt, újonnan alakult egyesületként szégyent nem vallottunk, sőt, öregbítettük a szalontai hajdúk hírnevét. Legközelebbi megmérettetésünk hazai pályán történik, a város születésnapján, június 3-án a Zilahy Lajos Művelődési Ház udvarán, ahova szeretettel várunk mindenkit vissza, ígérjük, kemény verseny lesz és persze jó buli! Huj-huj-rá! - ahogy őseink mondták, mikor a törököt, tatárt, labancot aprították!
|